Kaviczky logo

Hatékonyan ápol, természetesen kényeztet.

Kövessen minket!

  →     →   Amit a bőrödről mindenképpen tudnod kell
h

Amit a bőrödről mindenképpen tudnod kell

Bőrünk nem pusztán egy külső takaróréteg. Annál sokkal több. Létfontosság szerv, amely számtalan feladatot ellát, vagyis nagyon bonyolult a felépítése.

 

Ráadásul tükrözi testi-lelki egészségi állapotunkat is. Elegendő csak arra gondolni, hogy a bőrünkre azonnal kiül a fáradság, betegen sápadtak vagy hamuszürke színűek leszünk.  Bőrünket óvni, ápolni kell, hogy megőrizze szépségét, egészségét és fiatalságát.

 

A bőrünk megjelenése azért is fontos, mert szerves része a megjelenésünknek és saját énképünknek. A bőrünket – elsősorban az arcunkat, a nyakunkat, kezeinket – nap, mint nap látják mások is. És egyáltalán nem mindegy, hogy mit üzenünk a bőrünkkel: egészséget, vitalitást, ragyogást vagy éppen enerváltságot, fáradságot. Ha tehát gondoskodunk bőrünk szépségéről és ápolásáról, akkor valójában egész testünk és lelkünk egészségéért, harmóniájáért is tettünk. Ráadásul az öregedési folyamatokat is lelassíthatjuk.

 

Fontos tehát, hogy megismerjük a bőrünket! Ebben segítünk most.

 

Tudtad, hogy a bőröd a legnagyobb szerved? Egy áltagos felnőtt bőre 5 kilogrammot nyom és a területe 1,5 – 2 négyzetméter. Gondolj csak bele, a bőröd nagyjából akkora, mint egy átlagos franciaágy. Ekkora szervet nem lehet elhanyagolni! Ápolni, óvni, táplálni kell, hogy minél tovább megőrizze szépségét, egészségét.

 

A bőr számos feladatot ellát, ezek közül az egyik legfontosabb a védelem. Nincs még egy testrészünk – ráadásul ilyen nagy kiterjedésű –, amely nap, mint nap ki van téve a külső környezeti ártalmaknak. A napfény, a környezeti szennyezés, a kipufogógázok, a vegyi anyagok, a dohányfüst és a baktériumok mind-mind közvetlen kapcsolatba kerülnek a bőrfelülettel, amely igyekszik megvédeni minket mindezen ártalmaktól.

 

Bőrünk reagál a hőmérsékletváltozásra, részt vesz a tapintásban, az érzékelésben. A gerincvelővel kapcsolatban álló érző idegvégződések az információkat az agykéregbe vezetik, ahol kialakul az érzet. Nagy szerepet kap a bőr a kiválasztásban, méregtelenítésben is. Például a verejtékmirigyek segítik a salakanyagok gyorsabb távozását. Ugyanakkor a bőr képes bizonyos anyagok, olajok, nedvesség felszívására is, ezért hatékonyan ápolhatjuk, segíthetjük a működését jó minőségű, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokkal.

 

Miután a bőr amúgy is ki van téve a külső környezeti ártalmaknak, fontos, hogy csak természetes anyagokkal tápláljuk, ne terheljük újabb és újabb vegyi anyagokkal, amelyek a sejtekbe jutva akár romboló, oxidációs hatásokat is okozhatnak.

 

Bőrünk tehát bonyolult szerv, állapota nagyon sok tényezőtől függ: életkor, genetikai adottságok, egészségi állapot, étrend, higiénia, az immunrendszer és a belső szervek állapota, pszichés hatások. A hatékony működését folyamatos ápolással segíthetjük. Így lesz a bőrünk fiatalos, ragyogó, energiával teli. Mindez pedig kihat a lelkiállapotunkra is, a szép bőr önbizalmat ad, megteremti a testi-lelki harmóniát.